[su_heading size=”20″ margin=”30″]2015 nyarán csak úgy zúdultak felém azok a szabályok, amik az Ir-rel közös életemet felvázolták: gyors- és lassú szénhidrátok, evés 3 óránként, sport pulzuskontrollal, semmi stressz…. [su_spacer]Azt sem tudtam hova kapjam a fejem hirtelen. A magamhoz térés, körülbelül egy évet vett igénybe. Ennyi idő kellett, hogy az életmóddal járó változtatások jelentős része valóban beépüljön a mindennapjaimba és különösebb figyelem nélkül, automatizmusként működjön. [/su_heading]

Azokat az ‘ajándékokat’ szedtem 10 pontba most, amiket ‘csak úgy’ hosszú távon nem tudtam a mindennapjaim részévé tenni az Ir előtti életemben – hiába tudtam az eszemmel, hogy bizony nagyon jót tenne nekem. 

1. Maximálisan fel kell vállalnom a szervezetem egészséges igényeit. Például, ha itt az étkezés ideje már képes vagyok az asztalomtól szinte azonnal felállni és nekilátni az aktuális ch adagom elpusztításának 🙂 [su_spacer]
2. A számok nem hazudnak. A szervezetem mindig megmutatta (megmutatja a mai napig), ha nem bántam(ok) vele tisztességesen. Szándékosan nem jólt, vagy rosszult írtam. Az eredményeim minden alkalommal elárulják, ha valamit sumákoltam. Az Ir életmódban pedig a számolás, a nyilvántartás abszolút középpontban van.[su_spacer]
3. A csajos csevej szuper. Mindig is zárkózott, az életet komolyan vevő ember voltam. Abban a bizonyos egy évben tanultam meg, hogy a könnyed csevegés mennyire fel tudja lazítani az ember lelkében besűrűsödött dolgokat.[su_spacer]
4. Edzés alatt is viselhetek sminket, amitől állandóan frissnek és üdének tűnök. (Innen is: Köszi Gabi! ;-D és Domi! ;-D)[su_spacer]
5. Víz és étel mindig van a táskámban. Sőt egy csinos türkiz uzsonnás táskát is beszereztem. Azelőtt nem mondom, hogy rossz evő lettem volna, mert nem igaz. Az otthoni fogamra való ételekből mindig túlettem mindenkit. A kritikus pont a rendszeresség, a boltbajárás és a Mit egyek? eldöntése és elkészítése volt, mert túl sok a macera, túl sok idő… Úgy látom ez már nem is kritikus pont, hanem kritikus sor! Hát, ez úgy, ahogy van MEGSZŰNT. Már csak az 1-es pontban említettek végett is :-)))[su_spacer]
6. Az inzulinrezisztencia előtt, ha délután szunyókáltam vagy épp ne adj Isten semmit tettem, mindig lustának és semmirekellőnek éreztem magam. Itt vált kristálytisztává, hogy a szervezetem nem gép. És egy ilyen semmirekellő munkamániásnak, mint én be KELL iktatnia tudatosan napi/heti/havi pihenőket. Gyakorlom, gyakorlom 🙂 (Ja, tudom és-sel nem kezdünk mondatot. Hát, most mégiscsak :-)[su_spacer]
7. Stressz. A munkahelyem és a vállalkozásom bővelkedett stresszforrásokban. Ezeken a területeken nagyon kemény átalakításokat végeztem már el, és még nincs vége. :-)[su_spacer]
8. Ezt ugyan nem tanultam, hanem lett – azért szuper: Így 39 éves koromra a 4-5 évvel ezelőtti ruháim is nagyok rám, és nagyon jól érzem magam a bőrömben. Mintha újra élnék![su_spacer]
9. Az Ir előtt gyakran túlvállaltam magam és még éjszaka is úgy kerültem ágyba, hogy azt sem tudtam hol áll a fejem. Folyamatos volt az érzés, hogy nem vagyok elég gyors, le vagyok késve, megcsúsztam. Mára ritkán ér el ennek a szele. Ha rosszul vagyok, mert mondjuk elszúrtam az étkezést (igen, néha előfordul :-/ ) elfogadom, hogy az a délután ‘fekvős’, mert képtelen vagyok bármi értelmeset véghez vinni vagy egyszerűen csak találkozni valakivel. Ha tudom, hogy 2 szabad órám van, akkor ennek megfelelően nem tervezek 150 órányi munkát mintha rám szakadt volna a világ összes ideje. Végeredményben nem hiszem, hogy lassabban haladnék, mint azelőtt. Inkább “csak” nyugodtabban, megfontoltabban lépkedek a céljaim felé.[su_spacer]
10. Az alvás. Ez is megváltozott, mivel az éjszakai alvás minőségének és mennyiségének nagy szerepe van az inzulinrezisztencia gyógyulásában, a hormonháztartás megfelelő működésében. Ahogy fent is írtam az éjszakai alvásom rovására végeztem sok-sok munkám. Bármennyire is élvezném az otthon csöndjében való hajnali 2-ig munkálkodást, a teendőimet napközbenre vagy hajnali órákra időzítem. Az eredmény, hogy nyugodtabb vagyok és sokkal jobb az általános hangulatom, hiszen reggel elvégzem a fontosnak ítélt feladataimat és még az ‘egész nap’ előttem áll. 🙂 [su_spacer]

Ha megkérdezed, hogy ezeket hogyan tudtam megvalósítani? A lehető legegyszerűbb lesz a válaszom: Egy ideig szokáskövetést végeztem (vannak tevékenységeim, mint az alvás, a folyadékfogyasztás, a sport, amiket még mindig figyelek). Ennek az eredményéből ráláttam a működésemre: miket és mikor eszem, vagy valójában mennyit alszom (abban a tudatban voltam, hogy rengeteget!, aztán, amikor elkezdtem követni az időket kiderült, hogy az a rengeteg valójában: napi 4-5 óra), mivel töltöm az időm jelentős részét. Az az igazság, hogy nagyon megrémültem az eredménytől, mert egyáltalán nem azt tükrözte vissza, amit én gondoltam, hogy csinálok.

A kíméletlen tükörbenézést követően elkezdtem apró dolgokon változtatni lépésről-lépésre. Ebből született meg a személyre szabott, mára már kitűnően működő rendszerem.

Ha kérdésed van: tudod, bármikor írhatsz! beatrix.hacsavecz@gmail.com

Szeretettel,

Betti

EZ IS ÉRDEKELHET:

Reggelizőhelyek Budapesten inzulinrezisztenseknek Amikor borul a bili, avagy változások egy inzulinrezisztens életében Így lehet a segítségedre a levendula az inzulinrezisztencia kezelésében Hasznos kiadványok egy kezdő inzulinrezisztens életében