[su_spacer]SZÉNHIDRÁT

Lassú felszívódású.

Egy adagból nekem 74db barackmag héjjam lett, ami 37 sütit jelent. A teljes receptből csupán a teljes kiőrlésű liszt mennyisége számolós (22gr-ban van 10gr szénhidrát). Így sütinként (ami két héjjból áll) nálam 4,43gr szénhidrát lett. Nem is olyan rossz 🙂

RECEPT

Ahogy korábbi bejegyzéseimben írtam az alap receptet INNEN vettem, a sütiformák pedig a nagymamám örökségéből való, majd 50 éves sajtolt fém formácskák külön-külön.

A tésztához:

36 dkg teljeskiőrlésű liszt

25 dkg lágy margarin

20 dkg porcukornak megfelelő mennyiségű folyékony Süssina (a kupakjával pontosan ki tudod mérni)

2 evőkanál kakaó

A töltelékhez:

4 egész tojás

33 dkg cukornak megfelelő mennyiségű folyékony Süssina

33 dkg vaj

kb. fél mandula aroma

ELKÉSZÍTÉS

A krémet gőz fölött készítjük, a tojás és az édesítő sűrűre gőzölésével. Ha kihűlt az elegy, hozzákeverjük a vajat és legvégül az aromát.

A tészta összetevőit összegyúrjuk, ami eredményként kicsit merev, morzsalékos lesz.

A kis tepsiket kivajazzuk (én olíva olajjal kenegettem be mindet) az első sütés előtt és elvileg vékonyan belenyomkodjuk a masszát. Egy adagból nagyon sok lesz! Kb. 200 fokra előmelegített sütőben 14-16 perc alatt megsütjük a tésztát.

Fontos praktikum, hogy sütés után a formákból még melegen ki kell ütögetni az elkészült tésztát, különben beleragadnak.

ÉLETKÉP

Fura, hogy ezzel a süteménnyel mindig valaki másra vártam. Az volt az elképzelésem róla, hogy nagy precizitást igényel és olyan tapasztalatot, ami nekem soha nem is lesz. Csodálattal gondoltam azokra, akik ilyet tudnak csinálni.

Míg készült a süti nagyon-nagyon sokat gondoltam a nagymamámra, hiszen ugyan nem annyira bonyolult a barackmag készítés, mint ami az én fejemben élt, igenis nagyon időigényes. A nagymamám, akinek a sütőformáit használtam rengeteget készült az ő kisunokájának (nekem) egy-egy látogatására – mindig volt kedvenc sütim, főzelékem, szilvás-gombócom nála. Most éltem át, ami talán őt is hajtotta annak idején, hogy amíg készült a sütemény szinte folyamatos kapcsolatot éreztem azzal, akinek készítettem. Mindezt megkoronázta, amikor láttam az elégedett örömöt szétterülni A. arcán. 🙂 Sajnos, ezeket a tapasztalásokat nem tudom már megosztani Mamival. Jó lenne megint a régi konyhájában ülni, és enni a főztjét!

A saját megjegyzéseim a barackmag készítéséhez:

A krémet már előző nap elkészítettem, mert a folyékony Süssina viselkedésében bizonytalan voltam. Nagyon jól tettem, mert több, mint egy órán keresztül gőzölgettem, mire kicsit sűrűsödni kezdett. A vaj és a tojásos cukros elegy csak gépi keverővel vált egyneművé. Fakanállal teljesen esélytelen próbálkozás lett volna.

Ahogy fentebb is írtam a kis tepsiket olíva olajjal kentem ki és nem vajjal.

A sütés utáni, még ütögessük ki melegen a formából a tésztát megmozdulásom sem ronggyal, sem sütőkesztyűvel nem működött. Végül A. oldotta meg fogóval és kenőkéssel. Nem tudom, hogy melyik munkafázisnak volt köszönhető, de minden tészta egyben maradt, így szinte hulladék nélkül dolgoztunk.

A sütést követi a töltögetés. Nagyon-nagyon sok krémet tettem egy-egy sütibe és még így sok megmaradt. Egyébként a sok krém indokolt is, mert ez puhítja vissza a tésztát 1-2 nap alatt.

Műanyag dobozba kell tenni, vagy sima dobozba tiszta konyharuhával letakarva néhány napra, hogy tényleg élvezhető legyen a végeredmény.

Ez az akció A. szombati névnapjára történt és már a barackmag minden elemét elégedetten végigkóstolta. Azt nem tudom, hogy szombatra hírmondója egyáltalán lesz-e a megmozdulásomnak ezen a bejegyzésen és a korábbiakon kívül, csak remélem.

Szeretettel, 

Betti

Hacsavecz Beatrix, Betti

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét – étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb. Sokkal később döbbentem rá, hogy nem csupán ennyi kell a jólléthez.

Jött a felismerés, hogy az életmódváltással járó adminisztráció mennyi új információval szolgál az életvezetésemről (saját magamról). Ami utána ragyogó mankóként szolgál a nem egyszer kaotikus mindennapokban. Megtaláltam rajta keresztül azt az állandóságot és biztonságérzetet, amit mindig is kerestem, csak egész addig magamon kívül hittem a helyét.

Mindig is imádtam rendet rakni, folyamatot építeni, átalakítani, élhetőbbé tenni az emberek életét. Azzal, hogy ráláthattam a saját nehézségeimen kereszül másokéra; úgy érzem megtaláltam, amit szívesen csinálok bármikor és bárhol, hiszen az írásaimon keresztül, a receptekkel, a sikertörténetekkel, a workshopokkal és tanfolyamokkal éppen azt a jóllétet viszem házhoz, ami mindenkinek személyes igénye.

Csupán egy picit rásegítek itt-ott :-)

Szeretettel várlak a tanfolyamaimon, a csoportomban, mert Neked is tudok segítséget nyújtani.

HACSAVECZ BEATRIX

Életmód-rendező

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét (étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb.). Sokkal később döbbentem rá, hogy nem csupán ennyi kell a jólléthez.

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét – étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb. Sokkal később döbbentem rá, hogy nem csupán ennyi kell a jólléthez. Jött a felismerés, hogy az életmódváltással járó adminisztráció mennyi új információval szolgál az életvezetésemről (saját magamról). Ami utána ragyogó mankóként szolgál a nem egyszer kaotikus mindennapokban. Megtaláltam rajta keresztül azt az állandóságot és biztonságérzetet, amit mindig is kerestem, csak egész addig magamon kívül hittem a helyét. Mindig is imádtam rendet rakni, folyamatot építeni, átalakítani, élhetőbbé tenni az emberek életét. Azzal, hogy ráláthattam a saját nehézségeimen kereszül másokéra; úgy érzem megtaláltam, amit szívesen csinálok bármikor és bárhol, hiszen az írásaimon keresztül, a receptekkel, a sikertörténetekkel, a workshopokkal és tanfolyamokkal éppen azt a jóllétet viszem házhoz, ami mindenkinek személyes igénye.

Csupán egy picit rásegítek itt-ott :-)

Szeretettel várlak a tanfolyamaimon, a csoportomban, mert Neked is tudok segítséget nyújtani.

ITT IS ÍRTAK RÓLAM

FACEBOOK

ITT IS ÍRTAK RÓLAM

FACEBOOK

© Copyright Hacsavecz Beatrix 2016 | inzulinrezisztenseletoromei.hu | 
Kapcsolat | Adatvédelem | ÁSZF 
Az oldalon található összes szöveges és képi tartalom, illetve információ Hacsavecz Beatrix szellemi terméke, 
amely szerzői jogvédelem alatt áll (ld. az 1999. évi LXXVI. törvényt a szerzői jogról). Az oldalon található összes 
tartalom után közlése csak Hacsavecz Beatrix írásos engedélyével lehetséges, a forrás megjelölésével.