Szívmelengető gyors pite recept
Ehhez a receptemhez a Krémes szilváspitét vettem alapul. A felhasználásra váró khakik (datolyaszilvák) már karácsony óta várták a sorsukat, de csak nehezen tudtam kitalálni mit kezdjek velük, hiszen magas Kalcium és C-vitamin tartalma mellett finoman szólva jelentős szénhidráttartalmat tudhat magáénak.  Pontosan a magas ch miatt szóba sem kerülhetett, hogy csak úgy nekiüljek és megegyem, mert a fél … Szívmelengető gyömbéres-diós-khakis krémes pite bővebben...

Ehhez a receptemhez a Krémes szilváspitét vettem alapul. A felhasználásra váró khakik (datolyaszilvák) már karácsony óta várták a sorsukat, de csak nehezen tudtam kitalálni mit kezdjek velük, hiszen magas Kalcium és C-vitamin tartalma mellett finoman szólva jelentős szénhidráttartalmat tudhat magáénak. 

Pontosan a magas ch miatt szóba sem kerülhetett, hogy csak úgy nekiüljek és megegyem, mert a fél fogamra sem lett volna elegendő az a mennyiség, ami belefér a napi szénhidrátkeretembe. Ráadásul egészen biztos, hogy olyan gyorsan elvész az energiája bennem, hogy még a munkahelyemről sem érnék haza, az ájulás kerülgetne.

Nagyon csábító a gyümölcs szépsége! Valami igazán méltó, és egyszerű ételbe szerettem volna beletenni – lehetőleg desszertként. 

Úgy érzem végül sikerült megfelelnem a saját elvárásaimnak, mert a család nem csak ízélményben, de vizuálisan is teljesen elégedett volt az ereménnyel, ahogy én is. 

Így maximálisan jó szívvel ajánlom ezt a pitét inzulinrezisztenseknek, diétázóknak és a család többi tagjának is. 

Tudtad a Khaki szilváról?

…hogy Japánban igen nagy tisztelet övezi gyógyhatásai miatt? – Aranyérre, vérzéscsillapítóként, érösszehúzóként is használják. Leveleinek főzetét gyakran úgyanúgy fogysztják, ahogy a zöld teát, így nem sérül benne a magas C-vitamin tartalom.

Remélem jöhet a recept! :-)))

Szívmelengető varázspite 1.

Gyömbéres-diós-khakis pite hozzávalói:

Tészta hozzávalói:
  • 30dkg liszt ( 70% teljeskiőrlésű – 210gr, 30% sima liszt – 90gr),
  • 15 dkg vaj, 
  • édesítő – én  Süssina folyékony édesítőt használok – ami, 3 evőkanál kristálycukornak felel meg,  
  • 1 csomag szárított élesztő, 
  • 2db tojássárgája, 
  • 0,5dl tejszín, 
  • pici só,
  • 2 púpozott kávéskanál frissen reszelt gyömbér.
Krémes töltelék hozzávalói:
  • 2 jól érett khakiszilva,
  • 2 tojásfehérje, 
  • édesítő – én  Süssina folyékony édesítőt használok – ami, 4 evőkanál kristálycukornak felel meg,  
  • 1 csomag vaníliás pudingpor – főzős, 
  • 2 kávéskanál frissen őrölt gyömbér, 
  • 1dl tejszín,
  • néhány szem dió a díszítéshez,  
  • pici só
  • 1 kanál tk búzadara, vagy zabkorpa.

Munkaigény: ♥♥

Időigény: előkészítés: 30-40 perc, pihentetés hűtőben: 60-90 perc, sütés: 45-50 perc.

Így készítem

Pite recept a facebookra

(1.) Először a tölteléket készítem, mert egy pici pihentetés jót tesz az ízek összeérésének. 

a.) Megtisztítom a khakit, meghámozom és néhány vékony karikát a közepéből félreteszek díszítéshez, mert ezek a legszebb rajzolatúak. A többit pedig apró kockákra vágom.

b.) A krém összetevőit egy keverőtálba teszem, ráteszem az édesítőt, belekeverem a vaníliás pudingport, a gyömbért és összekeverem az egészet, majd félreteszem. 

(2.) A tészta összetevőit kimérem és robotgéppel összekeverem. Morzsalékos tészta lesz az eredmény, egy picit rendszerint rá kell segíteni, és kézzel átgyúrni. (Én éjjelre hűtőbe tettem, ez igazán előnyére szolgál, de ha nincs annyi időd, akkor legalább egy kis időt adj neki és jó lesz.)

Linzertésztaféléről beszélünk, ezért fontos, hogy ne fáradjon ki a tészta, ne gyurmázzuk sokáig. Összeáll, egyben van és mehet is pihenni egy kis időre a hűtőbe. Nálam pici a hűtő, ezért helytakarékosan folpackba tekerem, vagy műanyagtasakot használok ilyenkor. 

Ha ezzel megvagyunk most kicsit mi is csinálhatunk mást (kb. 60 percig). Vagy ahogy fentebb írtam, mehet minden összetevő akár egész éjszakára is a hűtőbe.

(3.) Amikor a pihenőidő letelt, a sütőpapírral kibélelt formába nyomkodjuk bele a tészát, úgy hogy egészen magas pereme legyen. Ami a tölteléken túllóg, később visszahajtjuk.

(4.) Csak ekkor jött el az ideje, hogy a két tojásfehérjéből kemény habot verjünk és azt hozzákeverjük egy fakanál segítségével óvatosan a töltelékhez. (Én elég sokat kóstolok nyersen mindent, ha nem idegenkedsz tőle neked is javaslom, mert így menet közben a saját szád ízére tudod alakítani a krém ízvilágát.). 

(5.) Mielőtt elteríteném a tésztán a krémet, egy kanál tk búzadarát terítek a tésztára. Ez a lépés biztosítja, hogy sütés közben a tészta ne ázzon el a töltelékből kisülő folyadéktól.

(6.) Tehát a krém mehet a tésztára és 45-50 percre teszem be sütni 180 fokra a sütőbe

Tálalás előtt érdemes megvárni, hogy kihűljön ez a csodás pite! 

Jó étvágyat! 

Szeretettel, 

Betti

TIPP: Az első sütés óta volt már, hogy az összeállított, átgyúrt tésztát zacskóba tettem és fagyasztottam. Így is remek pite készült belőle!

Ez a tipp nem a tészta bonyolultsága végett lehet hasznos számodra, hanem mert egyszerre több adagot is el lehet készíteni és becsomagolva lefagyasztani, viszont mosogatni a tálakat és a robotgépet bizony csak egyszer kell ;-D Legyünk praktikusak ott, ahol lehet! 

Ha olyan receptet keresel, ami megfelel az IR életmódnak, könnyű elkészíteni és egy picit az ünnepi hangulatot is erősíti, akkor ezt a sütit jó szívvel ajánlom Neked.  Nem csak a Mikulás fogja szeretni! 🙂  A végeredmény: egy kívül roppanós, belül az almától lágy nem morzsálódó süti lesz. 😉 A mikuláscsemge süti hozzávalói: 140 gr teljeskiőrlésű … Mikulás csemege bővebben...

Ha olyan receptet keresel, ami megfelel az IR életmódnak, könnyű elkészíteni és egy picit az ünnepi hangulatot is erősíti, akkor ezt a sütit jó szívvel ajánlom Neked. 

Nem csak a Mikulás fogja szeretni! 🙂 

A végeredmény: egy kívül roppanós, belül az almától lágy nem morzsálódó süti lesz. 😉

A mikuláscsemge süti hozzávalói:

  • 140 gr teljeskiőrlésű liszt,
  • 30 gr sima liszt, 
  • 30 gr darált dió, 
  • 100 gr zabpehely,
  • 1 zacskó szárított élesztő,
  • 1 mokkás kanál só, 
  • 100 gr vaj, 
  • 200gr cukornak megfelelő mennyiségű édesítő, 
  • 1 egész tojás, 
  • 1 tk vanília aroma,
  • 1 tk fahéj,
  • 2 közepes savanykás alma reszelve, 
  • néhány szem egész dió a díszítéshez. 

Munkaigény: ♥

Időigény: előkészítés: 15 perc, sütés: 15-20 perc.

Így készítettem:

Az összetevőket összeszórom egy keverőtálba és kézi dagasztóval jól összekutyulom. Egyáltalán nem kelesztem, csak kutyulom és már mehet is a tepsibe. 

Szerintem muffin formában is szépen süthető lenne ez a tészta, de mivel nálunk ez a forma nem annyira kelendő, így én egyszerűen egy kanál segítségével kb. egyforma tésztákat merek egymás mellé és ellapogatom kicsit.

Amikor kész a lapogatás diót nyomok bele díszítésként. Sütés közben a dió is megpirul a tetején. 

Igazán finom! 

A sütési hőmérséklet 175 fok nálam a légkeveréses sütőben. Érdemes többször ránézni, mert az alma csalóka a tésztában. Ha nem elegendő a 15-20 perc, nyugodtan lehet tovább is sütni.

Jó étvágyat! 

Szeretettel, 

Betti

UI: Ebben a receptemben is élesztőt használtam, de Te bátran használj sütőport. Az én esetemben azért nem működik a sütőpor, mert felfúj és görcsöket okoz.

teljeskiőrlésű zsömle (1)
Ez a zsömle recept valójában a Habkönnyű pizzatészta receptje. Bevallom eszembe sem jutott volna kenyeret vagy zsömlét sütni belőle, míg az inzulinrezisztens életmódváltók facebook csoportban az egyik csoporttársam nem linkelte, hogy ő bizony ezt használja. A tippet ezúton is köszönöm! 🙂 Több se kellett nekem, ki kellett próbálnom, milyen is a zsömle a pizza tésztából.  … Zsömle recept teljeskiőrlésű lisztből egyszerűen bővebben...

Ez a zsömle recept valójában a Habkönnyű pizzatészta receptje. Bevallom eszembe sem jutott volna kenyeret vagy zsömlét sütni belőle, míg az inzulinrezisztens életmódváltók facebook csoportban az egyik csoporttársam nem linkelte, hogy ő bizony ezt használja. A tippet ezúton is köszönöm! 🙂 Több se kellett nekem, ki kellett próbálnom, milyen is a zsömle a pizza tésztából. 

Nagyon elégedett lettem az eredménnyel, így ebben a formában is megosztom Veletek:

Teljeskiőrlésű zsömletészta hozzávalói:

  • Összesen 60dkg liszt. Ha inzulinrezisztens vagy, akkor 70% teljeskiőrlésű lisztet (420gr) és 30% sima lisztet (180gr) használhatsz. 
  • 1 zacskó szárított élesztő
  • 2 teáskanál só
  • 3 evőkanál olaj (amilyen van otthon, és amit szeretsz. Lehet ízesített is.) 
  • 4 dl langyos víz – ez kb. ennyi csak mert a teljeskiőrlésű lisztek kicsit különböznek egymástól, van amelyik többet vesz fel, de a 4 dl kb. jó irány.
  • pici édesítő

Munkaigény: ♥

Időigény: előkészítés: 15 perc, kelesztés: 60-90 perc, sütés: 15-20 perc.

Teljeskiőrlésű zsömle

Így készítettem:

Az összetevőket összeszórom egy keverőtálba és kézi dagasztóval jól összekutyulom. Lefedem és kelesztem kb. 2x-es nagyságúra 60-90 perc alatt. 

Ezt követően kimérem a megfelelő darabokat és megformázom őket.

Teljeskiőrlésű zsömle

Ezek a praktikák, amiket bevetettem 🙂

  • Formázásnál arra mentem rá, hogy egyenként 30gr szénhidrátot tartalmazzanak a zsömlék, így lett ebből a mennyiségből nekem 12 és fél darab. 
  • Formázás után ecsettel minden zsömlét bekentem vízzel, hogy szép fényes legyen a teteje sütés után.

Nálunk most éppen 2 napos az első sütés és még teljesen ehető, tehát bátran ajánlom! 

Jó étvágyat! 

Szeretettel, 

Betti

naan bread teljeskiőrlésű lisztből
Naan (bread) kenyér teljeskiőrlésű lisztből hozzávalói: Összesen 60dkg liszt. Ha inzulinrezisztens vagy, akkor 70% teljeskiőrlésű lisztet (420gr) és 30% sima lisztet (180gr) használhatsz.  1 zacskó szárított élesztő (ez opcionális. Lentebb leírom, hogy miért.) 2 teáskanál só,  2 evőkanál tejföl, 3 evőkanál olaj (amilyen van otthon, és amit szeretsz. Lehet ízesített is.)  2-3dl langyos víz – … Naan bread teljeskiőrlésű lisztből bővebben...

Naan (bread) kenyér teljeskiőrlésű lisztből hozzávalói:

  • Összesen 60dkg liszt. Ha inzulinrezisztens vagy, akkor 70% teljeskiőrlésű lisztet (420gr) és 30% sima lisztet (180gr) használhatsz. 
  • 1 zacskó szárított élesztő (ez opcionális. Lentebb leírom, hogy miért.)
  • 2 teáskanál só, 
  • 2 evőkanál tejföl,
  • 3 evőkanál olaj (amilyen van otthon, és amit szeretsz. Lehet ízesített is.) 
  • 2-3dl langyos víz – ez csak kb. ennyi, mert a teljeskiőrlésű lisztek kicsit különböznek egymástól, van amelyik többet vesz fel, de a 2-3 dl kb. jó irány. Érezni fogod a tésztán, ha túl kemény, érdemes még vizet tenni bele.
  • pici édesítő

Munkaigény: ♥

Időigény: előkészítés: 15 perc,

kelesztés: 60-90 perc,

sütés: darabonként 2-3 perc.

Így készítem

Az összetevőket összeszórom egy keverőtálba és kézi dagasztóval összedagasztom. Szeretem addig dagasztani, amíg a tészta teljesen összeáll és szépen elválik a dagasztótál falától. Ha az élesztős verziót követem a receptben, akkor a megdagasztott tésztát lefedem és kelesztem kb. 2x-es nagyságúra 60-90 perc alatt. Ha nem teszek bele élesztőt – én így szeretem leginkább -, akkor a pihentetés ideje teljesen elhagyható.

Ezt követően cipókat formázok a teljes tésztamennyiségből, és egyesével olajos kézzel megformázom őket közepesen vékonyra: 2-5mm vastagságúra. 

Felforrósítom az edényt, egy pici vajjal és 2-3 perc alatt kisütöm a lapos kenyereket. Az a legjobb, amikor itt-ott odakap a tészta, de közben meg puha marad (persze ez is teljesen szubjektív ;-D).

Ahogy a képen látszik, nem hagyományos feltétet készítettem hózzá: paradicsomot apróztam fel és fokhagymával, petrezselyemmel, sóval, olajjal ízesítettem. Ezt adtam kenceként a naan kenyér tetejére. Pompás reggeli született belőle!

Ezek a praktikák, amiket bevetettem 🙂

  • Liszt helyett olajjal formázok. Sok helyen lisztet írnak, szerintem attól túl száraz lesz az eredmény.
  • Olyan edényt használj, amit nem sajnálsz, ha tönkre megy. Én új kőbetétes lábasban sütöttem és jól tönkre is tettem szegényt :-/. Nagyon érdemes valami kidobás előtti edényt életre kelteni erre a célra. 
  • A legtöbb receptben benne van az élesztő és a kelesztés. Kipróbáltam ezt is, de nekem nem jött be. Próbáld ki és döntsd el neked melyik változat a szimpatikusabb. Kelesztve nagyszerű lepénykenyér alap lehet ebből a tésztából.
  • Érdemes egy kis olvasztott vajas – fokhagymás kencét készíteni mellé és közvetlenül sütést követően megkenni a felületét, csak emeli az élvezeti értéket. Már érzem is a számban, annyira finom tőle!
  • Ha azt szeretnéd, hogy puha legyen a naan bread-ed, akkor sütés alatt fedd le egy fedővel. Ezt a tippet a rántotthuswokban.bmintbalazs.com oldalon olvastam például.

Az én sztórim a naan bread-el

Egészen oda nyúlik vissza, amikor Angliában egy eredeti pakisztáni étterembe voltam hivatalos és rábeszéltek sok egyéb különlegesség mellett a naan kenyérre. Ott annyira elnyerte a tetszésem, hogy azóta is azt az ízt keresem az itthoni naan bread-ekben is mindenütt.

Ez a recept, talán az eddigi összes közül a legközelebb áll a bennem élő emlékhez.

Sajnos az eredeti füstös-kemencés íz konyhai körülmények között nem előállítható, de így is igazán remek és egyszerű étel készülhet belőle akár inzulinrezisztens vagy, akár cukorbeteg és akkor is, ha az egészséges táplálkozás alapjait követed.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 

Szeretettel, 

Betti

krémes szilvás pite cukor nélkül(2)
A piték az egész család nagy kedvencei. Egyszerűségükkel belelopják magukat az ember szívébe, a hasáról már nem is beszélve. Ezt a csodás receptet, 2-3 pite megsütése után véglegesítettem. Olyasmit szerettem volna, ami hagyományos és bolondítóan különleges egyszerre. Természetesen az inzulinrezisztens életmód szempontjait szem előtt tartva hozzáadott cukrot nem tartalmaznak az összetevők, mint ahogy a tésztához … Szilvás pite recept bővebben...

A piték az egész család nagy kedvencei. Egyszerűségükkel belelopják magukat az ember szívébe, a hasáról már nem is beszélve. Ezt a csodás receptet, 2-3 pite megsütése után véglegesítettem. Olyasmit szerettem volna, ami hagyományos és bolondítóan különleges egyszerre. Természetesen az inzulinrezisztens életmód szempontjait szem előtt tartva hozzáadott cukrot nem tartalmaznak az összetevők, mint ahogy a tésztához is 70%-ban teljeskiőrlésű lisztet és 30% sima lisztet használtam.

Készítsd el, és döntsd el magad, hogy mennyire jártam sikerrel! ;-D

Krémes szilvás pite hozzávalói:

Tészta hozzávalói:
  • 30dkg liszt ( 70% teljeskiőrlésű – 210gr, 30% sima liszt – 90gr),
  • 15 dkg vaj, 
  • édesítő – én  Süssina folyékony édesítőt használok – ami, 3 evőkanál kristálycukornak felel meg,  
  • 1 csomag szárított élesztő, 
  • 2db tojássárgája, 
  • 0,5dl tejszín, 
  • pici só.
Krémes szilvatöltelék hozzávalói:
  • 60dkg szilva,
  • 2 tojásfehérje, 
  • édesítő – én  Süssina folyékony édesítőt használok – ami, 4 evőkanál kristálycukornak felel meg,  
  • 1 csomag vaníliás pudingpor – főzős, 
  • őrölt fahéj ízlés szerint, 
  • 1dl tejszín,
  • késhegynyi apróra vágott friss rozmaring, 
  • 1/2 reszelt citromhéj és a leve is,  
  • pici só
  • 1 kanál tk búzadara.

Munkaigény: ♥♥

Időigény: előkészítés: 30-40 perc, pihentetés hűtőben: 60-90 perc, sütés: 45-50 perc.

Így készítem

Először a szilvatölteléket készítem, mert egy pici pihentetés jót tesz az ízek összeérésének. 

Megtisztítom a szilvát, kimagozom és négy felé vágom. Az összeset egy keverőtálba teszem, ráteszem az édesítőt, a citromhéjat, a citromlevet, a fahéjat, a csipet rozmaringot és a vaníliás pudingport. Összekeverem az egészet és félreteszem. 

A tészta összetevőit kimérem és robotgéppel összekeverem. Morzsalékos tészta lesz az eredmény, egy picit rendszerint rá kell segítegíteni, és kézzel átgyúrni az egészet. 

Linzertésztaféléről beszélünk, ezért fontos, hogy ne fáradjon ki a tészta, ne gyurmázzuk sokáig. Összeáll, egyben van és mehet is pihenni egy kis időre a hűtőbe. Nálam pici a hűtő, ezért folpackot vagy műanyagtasakot használok ilyenkor. 

Ha ezzel megvagyunk most kicsit mi is csinálhatunk mást (kb. 60 percig). 

Amikor a pihenőidő letelt, a sütőpapírral kibélelt formába nyomkodjuk bele a tészát, úgy hogy egészen magas pereme legyen. Ami a tölteléken túllóg később visszahajtjuk.

Csak ekkor jött el az ideje, hogy a két tojásfehérjéből kemény habot verjünk és azt hozzákeverjük egy fakanál segítségével óvatosan a szilvatöltelékhez. (Én elég sokat kóstolok nyersen mindent, ha nem idegenkedsz tőle neked is javaslom, mert így menet közben a saját szád ízére tudod alakítani.). 

Mielőtt elteríteném a tésztán a krémet, egy kanál tk búzadarát szórok – arra az esetre, ha a pudingpor nem tudná az összes nedvességet feldolgozni, ami sütés közben a szilvából kisül. 

Tehát a krém mehet a tésztára és 45-50 percre teszem be sütni 180 fokra a sütőbe

Tálalás előtt érdemes megvárni, hogy kihűljön a sütemény. 

Jó étvágyat! 

Szeretettel, 

Betti

hűsítő nyári rizssaláta recept inzulinrezisztenseknek
Miközben összekreatívkodtam ezt az ételt, eszembe sem jutott, hogy ennyire brutálisan finom lesz! A következő meglepetés akkor ért, amikor A. pestóval bőven nyakonöntve megette az egészet.  (Aki még nem tudja: A. nem eszik zöld kaját, vagyis nem evett, egészen eddig. :-D) Hűsítő rizssaláta hozzávalói: 200gr basmati rizs, 100gr csicseri borsó konzerv, 3-4 zöldhagyma,  1 kaliforniai … Hűsítő rizssaláta forró nyári napokra bővebben...

Miközben összekreatívkodtam ezt az ételt, eszembe sem jutott, hogy ennyire brutálisan finom lesz! A következő meglepetés akkor ért, amikor A. pestóval bőven nyakonöntve megette az egészet.  (Aki még nem tudja: A. nem eszik zöld kaját, vagyis nem evett, egészen eddig. :-D)

Hűsítő rizssaláta hozzávalói:

  • 200gr basmati rizs,
  • 100gr csicseri borsó konzerv,
  • 3-4 zöldhagyma,
  •  1 kaliforniai paprika
  • 1/2 citrom leve, 
  • 1dl olíva olaj,
  • ízlés szerinti só,
  • késhegynyi fehérbors,
  • 2 gerezd fokhagyma reszelve vagy törve.

Munkaigény: ♥

Időigény: előkészítés: 15 perc, főzési idő: kb 10-15 perc. Érdemes hűtve tálalni. 

Így készítem

A basmati rizst 1,5x-es vízben odateszem főni. Gyakran előfordul, hogy főzés előtt langyos vizbe áztatom a rizst 10-15 percre, de ha ez elmarad akkor sincs semmi. Ízesítem, felrorralom a vizet és lefedve hagyom, hogy megszívja magát vízzel. 

Közben a zöldségeket felaprózom. 

Az öntetet is bőven van időm elkészíteni, amíg a rizs elkészül: összekutyulom az olajat, a citrom levét, a sót, a borsot és a fohagymát. 

Amikor kész a rizs, az öntetet hozzákeverem és legvégül az apróra vágott zöldségeket valamint a csicseriborsót. 

Ezek a praktikák, amiket bevethetsz 🙂

  • Érdemes kivárni, hogy a rizs kihűljön mielőtt az öntet rákerül. Így kicsit pergősebb marad az étel. 
  • Lényegében bármit beletehetsz, ami a konyhádban van. El tudok képzelni bele: savanyú uborkát és rozmaringot is…  

Jó étvágyat! 

Szeretettel, 

Betti

mandulás, parmezános zabkeksz recept inzulinrezisztenseknek
Kávé mellé ajánlom, vagyis én így próbáltam és valami fantasztikus ízorgia lett az eredmény. De el tudom képzelni, hogy hűsítő mentateával is szépen kijön az íze. 🙂 Nem csak azért írom, mert nagyon sok metám termett és elképzelésem sincs mit kezdhetnék vele teán kívül :-)))  Mandulás, parmezános zabkeksz hozzávalói: 20dkg apró szemű zabpehely,  7 dkg … Mandulás, parmezános zabkeksz bővebben...

Kávé mellé ajánlom, vagyis én így próbáltam és valami fantasztikus ízorgia lett az eredmény. De el tudom képzelni, hogy hűsítő mentateával is szépen kijön az íze. 🙂 Nem csak azért írom, mert nagyon sok metám termett és elképzelésem sincs mit kezdhetnék vele teán kívül :-))) 

Mandulás, parmezános zabkeksz hozzávalói:

  • 20dkg apró szemű zabpehely, 
  • 7 dkg parmezán reszelve,
  • 5 dkg mandula durvára vágva, 
  • 2 evőkanál szezámmag,  
  • 8 dkg lágy vaj, vagy margarin
  • 1 fél tasak élesztő (lehet sütőpor is, csak én azt nem szeretem, mert felfúj), 
  • 1 tojás, 
  • fél teáskanál só, 
  • pici édesítő.

Munkaigény: ♥

Időigény: előkészítés: 20 perc, sütés: 30 perc.

Így készítem

Az összetevőket összeszórom egy keverőtálba és jól összekutyulom.  

Ezt követően kis golyókat formázok belőle és sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatom. Villával, vagy kanállal meglapítom őket kicsit és 200 fokra előmelegített sütőben megsütöm 30 perc alatt. 

Állítólag sokáig eláll. Nálunk hamar elfogyott, így ezt a tudását nem tudta bemutatni nekünk 🙂 

Okozz örömet sütivel! 

Jó étvágyat kívánok! 

Szeretettel, 

Betti

UI: Van már zabkeksz recept a blogon, ezt ITT találod.  

UI2: A recept eredetijét a Nők Lapja Konyha tavaszi számában találtam, ott mogyoróval készítették. Biztos az is finom 🙂 

pizzatészta inzulinrezisztenseknek teljeskiőrlésű lisztből
A legegyszerűbb teljeskiőrlésű pizzatészta recept, amivel ezt a szép texturát el tudtam érni. Nem munkaigényes, csak időigényes, de ha egyébként is tervezed az étkezéseid, akkor ezt is ügyesen meg lehet szervezni. Teljeskiőrlésű pizzatészta hozzávalói: Összesen 60dkg liszt. Ha inzulinrezisztens vagy, akkor 70% teljeskiőrlésű lisztet (420gr) és 30% sima lisztet (180gr) használjhatsz.  1 zacskó szárított élesztő … Habos pizzatészta recept teljeskiőrlésű lisztből egyszerűen bővebben...

A legegyszerűbb teljeskiőrlésű pizzatészta recept, amivel ezt a szép texturát el tudtam érni. Nem munkaigényes, csak időigényes, de ha egyébként is tervezed az étkezéseid, akkor ezt is ügyesen meg lehet szervezni. 

Teljeskiőrlésű pizzatészta hozzávalói:

  • Összesen 60dkg liszt. Ha inzulinrezisztens vagy, akkor 70% teljeskiőrlésű lisztet (420gr) és 30% sima lisztet (180gr) használjhatsz. 
  • 1 zacskó szárított élesztő
  • 2 teáskanál só
  • 3 evőkanál olaj (amilyen van otthon, és amit szeretsz. Lehet ízesített is.) 
  • 4 dl langyos víz – ez kb. ennyi csak mert a teljeskiőrlésű lisztek kicsit különböznek egymástól, van amelyik többet vesz fel, de a 4 dl kb. jó irány.
  • pici édesítő

Munkaigény: ♥

Időigény: előkészítés: 15 perc, kelesztés: 60-90 perc, sütés: 15-20 perc.

Így készítem

Az összetevőket összeszórom egy keverőtálba és kézi dagasztóval jól összekutyulom. Lefedem és kelesztem kb. 2x-es nagyságúra 60-90 perc alatt. 

Ezt követően kinyújtom, tepsibe teszem rákerül a feltét és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütöm. 

Ezek a praktikák, amiket bevetettem 🙂

  • A dagasztást addig csinálom, amíg a tészta el nem válik az edény falától. Türelem, de előbb-utóbb megtörténik. Ilyenkor a levegő mindenhová eljut a tésztába, amiből az élesztő gyönyörűen tud dolgozni. 🙂 
  • A tészta formázást nem liszttel csinálom, hanem beolajozott kézzel, mert úgy nem ragad és szépen bele tudom tömködni a formába. 
  • Ki kell várni, hogy kb. 2x-esére keljen a tésztánk. Le kell takarni egy tiszta konyharuhával, és meleg helyre kell tenni, azt nagyon szereti. 

Ha így csinálod tuti jó pizza lesz az eredmény! 

Jó étvágyat! 

Szeretettel, 

Betti

receptek rendben inzulinrezisztenseknek
Nem tudom ki hogy van ezzel, én gyerekkorom óta nem érdeklődtem annyira intenzíven a főzés tudománya iránt, mint azóta, hogy kiderült inzulinrezisztenciával élek, és szeretném a ‘normális’ kiegyensúlyozott, terhelhető emberek életét élni.  Most nem arról szeretnék neked írni, hogy mennyire magam felé fordította a figyelmem és a gondoskodásom az inzulinrezisztencia, ami ugye az én esetemben … Világ tényleg a MIT egyek?! kérdés körül forog inzulinrezisztensként? bővebben...

Nem tudom ki hogy van ezzel, én gyerekkorom óta nem érdeklődtem annyira intenzíven a főzés tudománya iránt, mint azóta, hogy kiderült inzulinrezisztenciával élek, és szeretném a ‘normális’ kiegyensúlyozott, terhelhető emberek életét élni

Most nem arról szeretnék neked írni, hogy mennyire magam felé fordította a figyelmem és a gondoskodásom az inzulinrezisztencia, ami ugye az én esetemben nagyszerű, mert képes voltam egész nap nem enni és inni, mert éppen volt jobb dolgom is…ezzel sem vagyok egyedül :-DDD 

Hanem arról, hogy amióta tudom a gyengeségeim okát és kézben is tartom, rengeteg guszta recept került a látómezőmbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy el is készítsem őket egyszer. Igazából ebből lett a káoszkupac, aminek a tetején kiskirályként csücsültem és amikor sürgősen főzhetnékem, vagy süthetnékem támadt (nem annyira önszántamból inkább a kényszer finom nyomására), akkor a megszokott, unalomig ismert ételekhez fordultam. Sajnos, megvan az a jó?! szokása a gyomromnak, hogy bizony hamar elunja magát és ami nem izgalmas számára azt csak gyötrelmek és hosszas rábeszélés árán fogadja be.  Az ilyen unalmas étkezés előfordul, hogy egy-egy óráig is elhúzódik nálam, ami szerintem full időpazarálás, de aminek be kell mennie, annak bent a helye.

Egyértelmű volt, hogy rendszerre van szükségem. Ráadásul nem is akármilyenre: ékegyszerűre. Azt már rég tudom és a tanfolyamom tapasztalatai is ezt bizonyítják, hogy hosszútávon a bonyolult rendszerek nem betarthatóak. Ezért minden barokkos cicomát nélkülözve alakítottam ki a receptrendszert 😀

Rengeteg helyről származtak az én kis tekergőim: facebookról, pinterestről, youtuberól, receptes oldalakról, magazinokból, szakácskönyvekből, csak hogy véletlenül se legyen egyszerű 🙂 

A papír alapúakat így oldottam meg:

Bár imádok minden füzetet és papírt, arra azért nem vetemedek én sem, hogy a jött-ment, vagy jó-vagy nem jó recepteket kinyomtassam. Így vegyes módszereket alkalmazok

ezekből is gyakran inspirálódok inzulinrezisztens ételekhez (1)
Ilyen a bevált receptek gyűjteménye nálam

A kipróbált és gyakran használt recepteket BulletJournal rendszerű, saját szakácskönyvbe, illetve füzetbe rendezem. Ide már úgy írom a recepteket, ahogy a teljeskiőrlésű liszt használata, vagy a folyékony édesítő miatt módosítottam. Gyakran rajzolok is melléjük. Próbálom kicsit izgalmassá tenni az egyébként üres helyeket. A kakaóscsiga receptnél már láthattad hogy is néz ki belülről. 

Az offline kipróbálásra várakozókat vagy a magazin szamárfülezésével jelölöm, ezzel az a baj, hogy hamar meg tud nőni az újságkupac és ott vagyok, ahonnan indultam :-/, vagy körbevagdosva bedobom a kipróbálandó receptek dobozába. Ez semmi extra, egy fémdobozt neveztem ki erre a célra. 

Már ez a két apróság is nagy segítség, hiszen amikor valami tuti ételre vágyom, akkor nyúlok a szakácsfüzetemhez és amikor van kedvem kísérletezni, a dobozból válogatok. 🙂 

Ha pedig on-line...

menütervezéshez
Részlet a google drive-omban vezetett menütervezési segédletemből.

Az online recepteknél persze használom az egyes alkalmazások nyújtotta lehetőségeket: mappázok és mentek. De! Készítettem egy google drive táblázatot is, ahová a legtöbb kedvenc ételemet felvettem és kategorizáltam étkezéstípusok szerint. Így, amikor menütervezés van, vagy teljesen oda a kreativitásom főzés előtt, csak végigpörgetem és kiválasztom az éppen legszimpatikusabbakat. 

Ezt az utóbbi módszert egyébként csak ajánlani tudom, ha nem szeretnéd, hogy a kosztpénzed sokszorosára emelkedjen az életmódváltás miatt. 

Én sem követem minden esetben az előre eltervezett menüt, mert leginkább a fent említett szeszélyes gyomrom dönt bizonyos kereteketn belül, de ha van egy mankó menüterv és ahhoz minden alapanyag van odahaza, akkor nem kell gyakran a boltba szaladozni és nem kerülsz az impulzusvásárlás csapdájába, ami jellemzően a pénztárcádnak sem jó és nagy eséllyel az életmódváltásoddal kapcsolatos törekvéseidet sem támodatja.

Van jobb ötleted? Kommenteld a bejegyzés alá, vagy a facebookon!

Szeretettel, 

Betti

levendula és inzulinrezisztencia
Hiszek az természet erejében, ahogy a gyógynövényekében is. Arra voltam kíváncsi, hogy a levendulát hogyan lehet hasznosítani az inzulinrezisztencia kezelésében.  A levendula szakirodalma óriási, és egyre többen fordulnak a romantikus levendulaszüretek felé is, amiből jó néhányat lehet találni az ország különböző pontjain. A mertutaznijo blogon ebben a posztban összegyűjtve láthatod, hogy mikor merre van épp … Így lehet a segítségedre a levendula az inzulinrezisztencia kezelésében bővebben...

Hiszek az természet erejében, ahogy a gyógynövényekében is. Arra voltam kíváncsi, hogy a levendulát hogyan lehet hasznosítani az inzulinrezisztencia kezelésében

A levendula szakirodalma óriási, és egyre többen fordulnak a romantikus levendulaszüretek felé is, amiből jó néhányat lehet találni az ország különböző pontjain. A mertutaznijo blogon ebben a posztban összegyűjtve láthatod, hogy mikor merre van épp levendulaszüret. Illetve idénre már csak volt, mert főként júniusban és július elején vannak ilyen programok.

Inzulinrezisztencia esetén miben lehet segítségünkre a levendula?

levendula és inzulinrezisztencia 2
A napokban az Aldiban láttam ezeket a szépségeket

A levendula számos hatása nagy segítség lehet nekünk izulinrezisztenseknek is, ha természetes megoldást keresünk problémáinkra. Például kis mennyiségben nyugtató, stresszoldó hatása közismert, ezért a stresszoldás mellet az alvászavar megszüntetésére is előszeretettel használják. Találkozhatsz vele számos nyugtató hatású tusfürdőben, krémben, samponban, házi készítésű kozmetikai termékekben. Ki tudja miért, én nem szeretem az ilyen módon feldolgozott levendula illatát, viszont a saját növényeimet örömmel szimatolom. 

Azt már kevesebben tudják, hogy nagy mennyiségben éppen ellenkező hatást vált ki – élénkít

Szélhajtó, bélnyugtató, erősíti az immunrendszert és fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatása is jelentős. 

Inzulinrezisztensként a stresszoldás és a pihentető alvás kérdése is viszonylag hamar előkerül, ha már az étkezéssel kapcsolatos első sokkhatásokon túl vagyunk. A fáradtság, a stressz teljesen megszédítik az inzulinszintet. Tudom, hogy ezt nem kell mondanom, de mégiscsak ide kívánkozott és nem lehet elégszer hangsúlyozni a fontosságukat.

A levendulából készthetsz párlatot, beleteheted a fürdővizedbe, vagy egy pici textilzsákba csomagolva illatpárna is lehet belőle, vagy remek ajándék :-). Nem csupán a növény virága illatozik, hanem a szára és a levele is. 

A levendula szuperjól ízesítheti az épp aktuális cukormentes barack lekvárodat – tavaly én így készítettem, de hallottam már levendula pálinkáról és szörpről is. A napokban a házi készítésű cukormentes jégkrémünkbe tettem bele egy kevés citomhéj kíséretében. Fantasztikus lett az eredmény! Lentebb leírom, hogy készítettem. 

Továbbá használhatod fűszernövényként halakhoz, húsokhoz, mártásokhoz is. Belesütheted kekszbe, sütibe, vagy kalácsba 🙂 Arra figyelj csupán, hogy intenzív íze végett előbb kis mennyiség használatával kezd az ízesítést, mert a túlzott levendula íz inkább szappanossá teszi az ételt, mint élvezhetővé. 

Levendula fagyi, ahogy én készítettem

Nagy görög joghurthoz öntöttem némi tejszínt, amíg kellőképp krémes nem lett az állaga, édesítőt tettem hozzá (én a folyékony Süssinát szeretem, mert nem érzek mellékízt a vele készült ételeken), folyamatosan kóstoltam az ízesítés során és egy picit édesebbre készítettem, mint ahogy szeretem, mert fagyasztásnál tompulnak az ízek. 

Amikor elkészültem az alappal, vanilia rúdból kikapirgált magokat tettem a keverékbe, reszelt citromhéjat és levendulavirágot. Ide kattintva megnézheted milyen lett a végeredmény. Az elkészült krémet fagyasztóba tettem, 2-3 óra alatt már egészen élvezhető lesz az állaga. 

Egy biztos, gyorsan elfogyott! :-DDD

Remélem hasznosnak találtad a bejegyzésem! Ha tetszett örülök a megosztásoknak! 

Szeretettel, 

Betti

UI: a levendula szósz, ecet és pálinka receptjének nagyon örülnék! Ha neked van ilyen és elküldöd nekem, akkor bővítem vele a bejegyzést 🙂

Innen gyűjtöttem a bejegyzés anyagát, és innen, meg innen

HACSAVECZ BEATRIX

Az oldal tulajdonosa

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét (étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb.). Majd a felismerést, hogy az életmódváltással járó adminisztráció mennyi új információval szolgál az életvezetésemről. Ami utána ragyogó mankóként szolgál a nem egyszer kaotikus mindennapokban. Megtaláltam rajta keresztül azt az állandóságot és biztonságérzetet, amit mindig is kerestem, csak egész eddig magamon kívül hittem a helyét.

Ha már elsajátítottad az alapokat, azonnal virít majd, ha valami nem stimmel és azt is fogod tudni, hogy pontosan mi az.

Ma már az időbeosztás, a célirányos tevékenységek, a fontossági sorrend meghatározása és betartása(!) szinte a véremmé vált.

Ha fontosnak tartod, hogy a saját elképzeléseid szerint, felelősséggel élj, úgy, ahogy Neked a legjobb, akkor itt a helyed!

Szeretettel várlak a tanfolyamaimon, a csoportomban, mert Neked is tudok segítséget nyújtani.

ITT IS ÍRTAK RÓLAM

FACEBOOK

ITT IS ÍRTAK RÓLAM

FACEBOOK

© Copyright Hacsavecz Beatrix 2016 | inzulinrezisztenseletoromei.hu | 
Kapcsolat | Adatvédelem | ÁSZF 
Az oldalon található összes szöveges és képi tartalom, illetve információ Hacsavecz Beatrix szellemi terméke, 
amely szerzői jogvédelem alatt áll (ld. az 1999. évi LXXVI. törvényt a szerzői jogról). Az oldalon található összes 
tartalom után közlése csak Hacsavecz Beatrix írásos engedélyével lehetséges, a forrás megjelölésével.