
Hajnali bicajtúra Ir-esként
Ir-esként az étkezések megtervezése és előkészítése folyamatos figyelmet igényel. Bonyolítja a helyztet, ha a tervezett program erősen belenyúlik az alvásidőbe és ezzel felborítja a megszokott étkezési rendet.
Nincs mese egy komolyabb néhány órás kihívást is jól meg kell tervezni. Ezúttal a Velencei tavat vettük célba egy 3:30-as budapesti ébresztőt követően, 4:55-kor indultunk a ház elől és a 6:06-os napkelte már a bicajok nyergében talált bennünket. 🙂
Mivel a napfelkelte már bicajon ért bennünket így a szokásos reggel 7 órai reggeli elé beterveztem egy elő-reggelit 4.00-ra (10gr lassú), és egy utó vacsorát is előző estére 22.00-re (10gr lassú).
Végig figyeltem a pulzusomra és arra, hogy mikor szükséges szénhidrátot utánpótolnom.
[su_custom_gallery source=”media: 79″ link=”image” target=”blank” width=”370″ height=”560″]
Igazából ezen a terhelésen (pulzustartományban) a kitalált rendszerem jól vizsgázott – nem lettem rosszul, nem gyengültem le közben. Az elsősegély cuccokra egyáltalán nem volt szükségem, mindössze a reggelit kellett már fél 7-kor megejtenem és fél 9-kor a Knupsyk egyikét is megettem.
Összességében azt gondolom, hogy bátran reggelizhettem volna normálisan 4-kor, akkor a 7-es normál reggeliig biztosan kibírom és nem lettem volna éhes.
A tó körüli bicajozással 845kcal-t égettem és ennek 47% zsírégetés volt. Szuper! 🙂
Tudod hány kcal elégetése szükséges 1kg zsír elégetéséhez?
[su_custom_gallery source=”media: 96″ width=”240″ height=”240″]
A legszuperebb az volt, hogy a hajnal még nagyon friss volt és a korai indulásunkkal mindenkit beelőztünk – a kutyát sétáltató őslakosokat, a nyaralókat…
[su_custom_gallery source=”media: 83,97,86″ width=”240″ height=”240″]
Hosszú kilométereken kereszül sennkivel nem futottunk össze. Teljesen más arcát láttuk ezúttal a Velencei tónak.
Kicsit letértünk az útról, hogy a frissen felszálló hőlégballonokat Velencén a Parkerdőben megnézhessük. Szuperkirály élmény volt! Mindez reggel 7:15-kor 🙂 Tényleg érdemes korábban felkelni és tervezni egy ilyen túrát.
[su_custom_gallery source=”media: 90,87,86,85,84″ width=”240″ height=”240″]
Ha kedvet kaptál hozzá két dolog lényeges: az egyik, hogy a fázósabbak bizony kesztyűt és sapit jó ha visznek magukkal. A másik, hogy ebben a korai időben még semmi nincs nyitva, tehát, ha kávéra vágynál, azt bizony magaddal kell vinned.
A túrára összekésztett ételekről a fotót teljes egészében is beszúrom ide, még jól jöhet Neked is! 🙂
[su_custom_gallery source=”media: 88″ link=”image” target=”blank” width=”370″ height=”330″]

