Isten Hídja – Mi változott az első 90 nap alatt IR-esként?

Inzulinrezisztencia az én olvasatomban: a sejtjeid éheznek, mert nem kapják meg a vérből a működésükhöz szükséges üzemanyagot a cukrot, amit az inzulin szállítana. Inzulinból bőven van, hiszen a sejtek folyamatos vészjeleket küldenek a hasnyálmirigynek, hogy termeljen még több inzulint, aki bőszen termeli is. Csak a cuki kis sejtek nem ismerik fel a kapuban tornyosuló inzulinkupacot. Ki, mit csinál eztán? Az inzulin raktározódik, hastájékon zsírként. A sejtek továbbra is nyomják a vészjelzőt. A hasnyálmirigy csak termel, amíg ki nem merül végleg és akkor jöhet a szuri.

Kívülről pedig ilyesmit lehet látni:

Hogy IR-es vagyok nyáron derült ki, egy sokadik vérvétel alkalmával és sok körös orvosi tanácstalanságot követően. Nem izgattam fel magam rajta, mert nem éreztem, hogy különösebben befolyásolná a mindennapjaimat – nem voltak keléses pattanások a testemen, nem különösebben hullott a hajam. Viszont fáradékony voltam, nagyon, munka után amikor hazaértem aludnom kellett (Azt gondoltam nagy az alvásigényem és szörnyen lusta vagyok az utóbbi időben. Nem, nem önostorozásként, csak úgy levontam a konzekvenciát.), komolyabb fizikai megterhelésnél rendszeresen rosszul lettem (hánytam, elájultam, migrénes fejfájás kínozott). Az én megoldásom erre az lett, hogy amikor lehetett aludtam és már nem űztem a kedvenc sportjaimat. Persze, hogy egyre csökkent az életenergiám és egyre nehezebbek voltak a minennapok.

Az látszik, hogy a kialakult/kialakított életem igen sűrű: munka, alvás, vállalkozás, alvás és kezdődött előlről. Hétvégenken pedig a felszabaduló időmet (hiszen a munkahelyemre nem kellett bemennem) szintén a vállalkozásomba forgattam, hacsak nem aludtam. Izgi, ugye?! Hát nem az. Önsanyargató, inspirációgyilkos, kilátástalan.

2015 augusztusában rémülettel töltött el, hogy az életmódváltásomat hogyan suvasztom be a főállásom, a vállalkozásom közé a nem létező szabadidőmbe.

Megvan, amikor Indiana Jones egy szakadék szélén állva egyszerűen csak belelép a semmibe? Én pontosan így éreztem magam. Állok a szakadék szélén… és MOST bele kell lépnem a semmibe. (Indiana Jones és az Utolsó Kereszteslovag – ” Az Isten hídja. Csak ha el mer ugrani az oroszlán fejétől, bizonyítja érdemességét.” Aztán láthatóvá válik a híd, ami átvezet a túlsó oldalra. Ha nem lépett volna, nem mutatja meg magát a híd sem.)

Szóval fogalmam sem volt, hogy fogom megoldani, hogy eljussak a heti 3 x 60-75 perces edzésekre, és még ráadásul 15 perccel korábban érkezzek, hogy a pulzusom az edzéshez a pontosan megfelelő tartományba kerüljön. Fogalmam sem volt, hogyan fogok részt venni a szükséges oktatásokon: diétás oktatás, célkitűzés, pulzuskontrollos edzés workshop – hogy ezután legalább képes legyek együtt élni magammal – , és még ott voltak a szükséges orvosi vizitek: endokrinológus, 3 pontos vérvételek stb.

Az tiszta, hogy belevágtam. Nem egészen örömmel és lelkesedéssel, hanem inkább felelős baráti nyomásra és többször visszakérődzött észérvek alapján.

Mi változott? Semmi.

A legnagyobb örömöm, hogy bár én fogcsikorgatva csináltam végig a számomra rémesen unalmas edzéseket (Nem egyszer az edzők oroszlánbajszát húzogatva figyelmetlen bénázásaimmal. Innen is üzenem: Nem volt szándékos. Komolyan!) az új időbeosztás családi szinten nagyobb vitalitást hozott a mindennapjainkba. Most legalább heti egy alkalommal szeretném a szűkebb családomat is belevonni a rendszeres mozgásba.

Ugye, nem írtam fentebb, hogy marhára nem szerettem magam? Voltak már időszakok az életemben, amikor igen. Ez pont nem az volt. Szeretetem és elismerésem saját magam felé attól függ (sztem nagyrész másnál is így működik a rendszer…), hogy hogy érzem magam a bőrömben és mennyire érzem magam eredményesnek és cselekvőképesnek. Nem éreztem jól magam a bőrömben, nem éreztem magam eredményesnek (vitathatatlanul abban az állapotban is komoly eredményeket tudtam produkálni), cselekvőképesnek aztán pedig végképp nem. A tökös csajból nyuszika vagy inkább pocok lett, aki csak raktároz és retteg a körülmények változásától. Nem, most még nem vagyok az, aki szeretnék, de sokszor érzem úgy magam, ahogy mindig is szerettem volna. Az elmúlt három hónapban újragondoltam a vállalkozásom, új prioritásokat határoztam meg, fordítok időt a pihenésre, mert érzem, hogy jó nekem. Nem mondom, van még teendő egy komoly expedíció alaptáborában pihengetek jelenleg és felkészülök a további útra a csúcs felé. 

Az új IPhone 6s egyik reklámjára hajaz a szitu, amikor felteszik a kérdést: Hogy mi változott? Semmi. Vagy inkább minden, szintet léptünk. 

Képek forrása: blog.xfree.hu, lotusz.cafeblog.hu,