Amikor 2015-ben kiderült rólam, hogy inzulinrezisztens vagyok, még csak nem is sejtettem, hogy hamarosan egy új misszió jelenik meg a szívemben: Legyen könnyebb, és szerethetőbb az inzulinrezisztens életmódváltás a sorstársaimnak. Látom, hogy gyakran a változtatás szándéka elsikkad a túlhajszolt hétköznapok forgatagában. Szeretném az eredményekre, az örömre, és a mindennapok csodáira irányítani a fókuszt, mert az életmódváltás egyben szemléletváltást is jelent.
Hosszú út vezetett idáig, hogy most megoszthassam Veled a tapasztalataimat a Könnyű Életmódváltás Programon keresztül.

Nem lennék a magam szemében hiteles, ha azt mondanám, hogy ha velem tartasz, akkor az életmódváltásod minden pillanata könnyű utazás lesz, mintha vattacukor felhőn ülnél, folyton lágyan melegítene a nap sugara és az Élet Királynőjeként, igen, így nagy betűvel, ‘csak’ az élvezetek jutnak majd számodra. Lesznek nehéz pillanatok, ez nem zsákbamacska.

Egy programról beszélek most Neked, ami abszolúte életszagú, néhol túlzottan is, néhol izzadtságos, máshol meg valóban napfényes. Tudom, az én utam ilyen volt és nem cserélném el senki kedvéért! Amikor célba érsz, te is büszkén gondolsz majd az eltelt időszak gyümölcseire!

Mégis, akkor miért a Könnyű Életmódváltás elnevezés? Csupán egy marketing fogás? Hát lehetne, ha marketingesnek tartanám magam. De sokkal inkább képzelem magam egy valamiféle kísérőnek, aki már végigjárt egy rögös utat és az útközben szerzett tapasztalatait örömmel adja át, hogy Te már szélesebb eszköztárból, ügyesebben választhass, és a számodra legidőszerűbb, legjobb döntéseket hozhasd meg.

Felszámolni a megszokásokat és új szokásokat építeni a nyomukban – tudatosan is – erről szól a mi életmódváltásunk.

Nem csupán külsőségekben szükséges változtatnunk az étkezésünkön, a napirendünkön, a dolgaink rangsorán, hanem a saját magunkhoz való viszonyunkon is. Csupa változás! A változások sikeréhez hívtam szakembereket is magam mellé, mert az inzulinrezisztenciával kapcsolatos életmódváltás nehezen elképzelhető például dietetikus és coach nélkül! Idővel magad is rátalálsz a számodra leginkább hihető szakembergárdára. Ez alatt a 8 hét alatt azokkal dolgozunk, akik nekem már bizonyítottak és illeszkednek a megoldás-centrikus-szelíd szemléletemhez.

A legfontosabb azonban Te vagy, hogy vajon ki tudsz-e tartani? Van elegendő motivációd véghez vinni ezt a sok változtatást? Tudsz magadnak elegendő időt adni, hogy az elsajátított újdonságok gyökeret is eresszenek a mindennapjaidban? Tudod, hogy miben van szükséged segítségre? A program és a csapat mit sem ér a Te elköteleződésed és türelmed nélkül. Amikor elégedetlenséget érzel és türelmetlen vagy, jusson eszedbe mennyi idő alatt alakult ki a jelenlegi állapot az életedben! 20-30-40 év? Türelem és szelíd kitartás, ami a célodhoz elvezet. Hidd el, hogy elvezet! A gyors változtatások, az egyszerre sok változás, a kapkodás nem jó kísérőid…

  • Örömmel mondhatom el magamról, hogy mára gyógyszermentes inzulinrezisztens vagyok! :-))) Pedig 3x500mg Merckformin volt még a napi adagom nem is olyan túlságosan régen.

A lehetőség előtted is ott áll! Vágj bele bátran!

A Könnyű Életmódváltás Program során végigvesszük az inzulinrezisztens élet alapjait, mint az étkezés, a sport, az időgazdálkodás számos vetülete például, hogyan tölts kevesebb időt a konyhában és lesz szó a téged támogató csapatról, mint például orvosokról, dietetikusokról, lelki karbantartókról és módszerekről. A feladat komplex, célirányosan az alapokra koncentrálunk a 8 hét alatt. Észre fogod venni, hogy újabb és újabb kérdésekkel találod szemben magad, de a biztos alapokra bármikor támaszkodhatsz, azokhoz bármikor visszatérhetsz.

Remélem valódi segítség lesz számodra az egészséged felé vezető úton a programom!

Használd a ‘könnyű2018’ kuponkódot, és csatlakozz 10% kedvezménnyel!

HACSAVECZ BEATRIX

Életmód-rendező

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét – étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb. Sokkal később döbbentem rá, hogy nem csupán ennyi kell a jólléthez.

Jött a felismerés, hogy az életmódváltással járó adminisztráció mennyi új információval szolgál az életvezetésemről (saját magamról). Ami utána ragyogó mankóként szolgál a nem egyszer kaotikus mindennapokban. Megtaláltam rajta keresztül azt az állandóságot és biztonságérzetet, amit mindig is kerestem, csak egész addig magamon kívül hittem a helyét.

Mindig is imádtam rendet rakni, folyamatot építeni, átalakítani, élhetőbbé tenni az emberek életét. Azzal, hogy ráláthattam a saját nehézségeimen kereszül másokéra; úgy érzem megtaláltam, amit szívesen csinálok bármikor és bárhol, hiszen az írásaimon keresztül, a receptekkel, a sikertörténetekkel, a workshopokkal és tanfolyamokkal éppen azt a jóllétet viszem házhoz, ami mindenkinek személyes igénye.

Csupán egy picit rásegítek itt-ott :-)

Szeretettel várlak a tanfolyamaimon, a csoportomban, mert Neked is tudok segítséget nyújtani.

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét (étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb.). Sokkal később döbbentem rá, hogy nem csupán ennyi kell a jólléthez.

Megéltem az életmódváltás minden nehézségét – étkezési napló vezetése, szénhidrát számolás,  gyors- és lassú szénhidrátok tisztázása, optimális alvásidő meghatározása, rutinok újraértelmezése és kialakítása stb. Sokkal később döbbentem rá, hogy nem csupán ennyi kell a jólléthez. Jött a felismerés, hogy az életmódváltással járó adminisztráció mennyi új információval szolgál az életvezetésemről (saját magamról). Ami utána ragyogó mankóként szolgál a nem egyszer kaotikus mindennapokban. Megtaláltam rajta keresztül azt az állandóságot és biztonságérzetet, amit mindig is kerestem, csak egész addig magamon kívül hittem a helyét. Mindig is imádtam rendet rakni, folyamatot építeni, átalakítani, élhetőbbé tenni az emberek életét. Azzal, hogy ráláthattam a saját nehézségeimen kereszül másokéra; úgy érzem megtaláltam, amit szívesen csinálok bármikor és bárhol, hiszen az írásaimon keresztül, a receptekkel, a sikertörténetekkel, a workshopokkal és tanfolyamokkal éppen azt a jóllétet viszem házhoz, ami mindenkinek személyes igénye.

Csupán egy picit rásegítek itt-ott :-)

Szeretettel várlak a tanfolyamaimon, a csoportomban, mert Neked is tudok segítséget nyújtani.

ITT IS ÍRTAK RÓLAM

FACEBOOK

ITT IS ÍRTAK RÓLAM

FACEBOOK

© Copyright Hacsavecz Beatrix 2016 | inzulinrezisztenseletoromei.hu | 
Kapcsolat | Adatvédelem | ÁSZF 
Az oldalon található összes szöveges és képi tartalom, illetve információ Hacsavecz Beatrix szellemi terméke, 
amely szerzői jogvédelem alatt áll (ld. az 1999. évi LXXVI. törvényt a szerzői jogról). Az oldalon található összes 
tartalom után közlése csak Hacsavecz Beatrix írásos engedélyével lehetséges, a forrás megjelölésével.