
Lágy vajas croissant, egészségesen
[su_spacer][su_heading size=”20″ margin=”30″]Bűnözéssel kezdődött a közös történetünk. Úgy éreztem nem tudok meglenni egy finom, lágy mellékíz mentes vajas croissant nélkül. Persze vettem egyet, és élveztem a kihágás minden, egyes pillanatát.[/su_heading]
Majd megtaláltam áfonyamámora oldalán azt a receptet, amit kiindulási alapként használtam. A leginkább csábító az volt, hogy könnyednek írta le az elkészült croissantokat. Nekem sem kellett több, a család örömére nekiláttam sütni.[su_spacer]
Az okos ember más kárán tanul
- Ne tegyétek a kelesztés elején éjszakára az egész masszát a hűtőbe, hogy majd reggel csak formázzátok, sütitek és kész. Egyszerűen nem tud a hűtős akció után magához térni a tészta és emiatt inkább fog téglára hasonlítani a kreálmány, mint légies finomságra.[su_spacer]
- Ne helyettesítsétek a rétegek közötti vajat mással, mondjuk olivaolajjal. Ez a reszelgetés valahogy nem állt nekem kézre, így az egyik alkalommal kitaláltam az oliva olajjal kenegetést – mert annyiszor bevált már helyettesítőként! Miért épp most gondoltam volna, hogy nem lesz jó?! Nem volt az. A rétegek, amiket ugye egyesével nyújtottam, majd egymásra rakosgattam mind-mind összesültek, mintha a nyújtás-olajozás stb. folyamat meg sem történt volna.[su_spacer]
- Ne egyétek melegen.
Ahogy nekem bevált..
Bevallom az eredeti recepten módosítottam. Az első körben nem tudatosan. Elmértem a vaj mennyiségét és kiderült, hogy ez az apróság vezetett az én nagy boldogságomhoz: az extra lágy tésztához. Tudjátok amikor szétolvad a szátokban…..na, pontosan ezt szerettem volna elérni. Így az én receptemben több a vaj.
Ami még több, az az édesítő – könnyű nekem, mert kóstolom a tésztákat nyersen is. Szeretem a sós-édes ízpárosítást is (meg a savanyú édeset, és a …), így mivel szendvics alapnak készítettem ezeket a csodákat, egy csipetnyivel édesebbre készítettem, mint áfonyamámora.
Hozzávalók:
8 egészséges méretű darabonként kb 30gr szénhidráttartalmú croissanthoz.
Én így csináltam
A tészta alapösszetevőit összeraktam egy dagasztó tálba – kivétel egy fél tojásnyi tojást, amit később a kenéshez használtam fel – és egy lágy, a táltól szépen elváló tészta eléréséig dagasztottam. Nekem ehhez nagyon jól jött a gépi segítség és A. kézi ereje 🙂
Az első 20 perces kelesztést követően 8 egyenlő részre osztottam a tésztát és egyesével kinyújtottam. A kinyújtott lapokra nagylyukú reszelőn reszeltem a vajat – nem mértem pontosan, de mintha sajttal szórnám meg a szendvicset kb. annyit raktam rá rétegenként. A végeredmény olyan lett, mint egy palacsintatorta 🙂
Amikor ezzel elkészültem, az egészet újra kinyújtottam és pizzaszeletelővel 8 egyforma háromszögre vágtam fel a tésztát. Feltekerés előtt a háromszögek rövidebbik végénél, vagy íves végénél kis bemetszést ejtettem, majd feltekertem. Így lett 8db nem kicsi croissant-om.
Sütőpapírral bélelt sütőlapra raktam őket, megkentem a fél tojással és kb. 20 perc pihentetést követően hideg sütőbe raktam az egészet 20-25 perc sütési idővel 180 fokon.
Ez alatt az idő alatt teljesen átsült a tészta és kellemes barna lett a teteje, ahogy a képen is látszik.
Az elkészült croissantokat tiszta konyharuhával letakartam és hűlni hagytam. Vajjal, kávéval és szendvicsként szalámival ettük. Nagyon finom lett, csak ajánlani tudom![su_spacer]
Költség
A 8 db croissant költsége az időmet, a sütő által felhasznált áramot és az utólag elhasznált mosogatóvizet nem számolva 1.430Ft-ra jött ki. Nem olcsó, viszont nagy előnye, hogy tudom mi van benne és a darabonkénti súlya legalább duplája a boltiaknak – majd egyszer megmérem az elkészült croissantok súlyát is…
Idő
Összességében nagyon időigényes, főleg az első alkalommal (2-3 óra szöszölés). Mikor 3-adjára csináltuk már nem álltunk a tészta fölött, hogy Vajon megkel-e? és nem csodáltuk folyamatosan sütés közben sem, szinte rutinná vált (Ekkor már csak összeraktuk a tésztát kb 20 perc alatt, aztán mással foglalkoztunk és kb. másik 30 perc volt a nyújtás-tepsibe pakolás fázis. Egészen vállalható.).
Jó étvágyat hozzá!
Szeretettel,
Betti

