• Időtánc-inzulinrezisztensvagyok.hu
    Életmód,  IR lélek,  Ti mondtátok el

    Gabriella története #5 – várakozásra ítélve

    Tudom, hogy most több idő kimaradt, mióta olvashattátok az írásomat, de az elmúlt két hét elég nehéz volt számomra. A stimuláció viszonylag problémamentesen zajlott, bár már akkor is puffadtam, de az elején nem jelentkeztek túlstimulációra utaló jelek. Szépen nőttek a tüszőcskék, és az 5. ciklusnapon még a véreredmény is jó volt (ösztrogén 450). A doktor bácsi azt mondta, ez nagyon jó, jó a kezdés. Ez volt pénteken.  Mentek tovább az injekciók, és következő héten kedden kellett mennem következő vérvételre és ultrahangra. Ekkor már 2100 volt az ösztrogén, tehát 3 nap alatt elég szépen megugrott, de még ekkor sem volt annyira vészes, mint pl tavaly, amikor ilyenkor már majdnem 8000 volt.…

  • Kép a stimulálás állapotáról
    Életmód,  IR lélek,  Ti mondtátok el

    Igaz történet #4 – a stimulálás

    [su_heading size=”20″ margin=”30″]Gabriella története a stimuláció időszakával folytatódik. A túlstimuláció miatt óriásira nőtt a pocakja, infúziót kapott. Sajnos az is előfordulhat, hogy emiatt veszélybe kerül a beültetés. Gabriella és a követőtábora nagyon-nagyon bizakodik. Hamarosan kiderül a hogyan tovább. Fogadjátok szeretettel írását! Betti[/su_heading] Sziasztok!! Folytatódik a 4. lombikunk története. Múlt hét kedd óta kapom a Gonal F injekciót (450-est). Az adagok: 150, 137.5, 137.5, 137.5, 112.5 és ma is 112.5. Holnap fel kell plusszolni, ami azt jelenti, hogy ki kell nyomni belőle a maradékot. Ha ilyen szurit használtok, akkor úgy csináljátok, hogy feltekeritek fullra (esetemben 450-ig), és benyomjátok az egészet. Kb. a 3. stimulációs nap óta érzem a szurkálásokat a hasamban,…

  • Babás mamás (2)
    Életmód,  IR alapozó,  IR lélek

    Babás-mamás inzulinrezisztensként

    A leendő apa és anya eldöntik, hogy itt az ideje a gyerekvállalásnak és bizakodva néznek a jövőbe: elképzelik, milyen cuki lesz, hogy mosolyog, hogy kezd járni… és jó esetben néhány hónapon belül  meg is érkezik a várt áldás. 🙂 Ha inzulinrezisztens vagy, vagy csak nem érkezik az a bizonyos eredmény, egy 3 pontos terheléses vérvétellel éveket spórolhatsz meg a magatok számára. Vigyázat, alap esetben a terhelésnél cukrot néznek, az inzulint külön kérni kell a szakorvostól, és bizony a laborban is jó, ha ellenőrzöd, hogy valóban az inzulin is benne van a vizsgálandók körében. Az inzulinrezisztencia rengeteg nőt érint, gyakran kimaradó menstruáció, elmaradó peteérés nehezíti az utat az anyává válás felé.…

  • 2017-ben anyuka leszek
    Életmód,  IR lélek,  Ti mondtátok el

    Igaz történet #2: Elkezdődött a 4. lombikunk

    Gabriella 2017-ben anyuka leszek! történetének folytatását ajánlom figyelmetekbe szeretettel! Betti <3 [su_heading size=”20″ margin=”30″]Január 10-kén kezdődött a negyedik lombikunk története, amikor is UH-ra mentem a Kaáliba Tándor dokihoz (akit nagyon szeretek). Vittem a cukor és inzulin terhelés eredményét is.[/su_heading] Ugye mivel  IR-em van, kicsit tartottam tőle, hogy engedi e a doki a lombik kezdését, de azt mondta szerencsére enyhe, és diétával megoldható, illetve az Inofolicot mondta, hogy igyam.. Az igazság az hogy azt nagyon drágának tartom, így hogy ennyi pénzbe kerül a lombik + a gyógyszerek (csak egy példa: a Gonal F szuri 3 napi adag 15 ezer forint. szerk.: az Inofolic 9-14.000Ft között kapható dobozonként).   Tándor doktor Mindent rendben talált, viszont…

  • 2017ben anyuka leszek
    Életmód,  IR lélek,  Ti mondtátok el

    Igaz történet #1: 2017-ben anyuka leszek!

    [su_heading size=”20″ margin=”30″]Ha van olyan kör, akiknek nehezített édesanyává válnia, hát abba az inzulinrezisztens, PCOS-es nők vastagon beletartoznak. [su_spacer]A sorozatban Simonné Molnár Gabriella ír kendőzetlenül arról, hogyan érzi magát ebben a folyamatban. [su_spacer]Gabriella inzulinrezisztens, PCOS-es (amire a 3. sikertelen beültetést követően derült fény), és most pedig a 4. beültetésére készül lelkileg, és testileg. [su_spacer]Amióta tudomása van az Ir-ről tartja a diétát; heti 3 alkalommal fut, edző terembe jár. Fogadjátok szeretettel történetének első fejezetét![/su_heading] “32 éves vagyok, 8 éve férjnél, de már 12 éve vagyunk együtt a párommal. Azt tudtuk az elejétől fogva, hogy szeretnénk közös babát. Rögös az út, de a cél a fontos. A lombik folyamat igazából egy önismereti utazás,…